Jó hír

"Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren maradt; az egész sokaság pedig a tengerparton volt."
(Mk 4,1)

Jézus megint nagy tömeget tanított. De a tanítása egészen furcsa volt:

"Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben:"
(Mk 4,2)

Jézusra jellemző volt, hogy sok példázatot mondott, például ilyet:

"Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni, és történt vetés közben, hogy némely mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták. Némelyik pedig a köves helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben; amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt. Más része a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést. A többi pedig a jó földbe esett, és mikor kikelt, és szárba szökkent, termést hozott: egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is. Majd hozzátette: Akinek van füle a hallásra, hallja!"
(Mk 4,3-9)

Ez körülbelül olyan volt, mint ha ma ezt mondanánk: "Kiment egy nyugdíjas a buszmegállóba. Jött egy busz, de az garázsjárat volt. Aztán jött egy másik busz, de az rossz irányba ment. Aztán jött egy harmadik, de arra nem lehetett felférni a tömeg miatt. Végül jött egy busz, amire felszállt, és még ülőhelye is lett."

Egy hétköznapi kép, amit mindenki ismer, de semmi plusz nincs benne. Milyen tanítás ez?

Ez a kérdés Jézus tanítványaiban is felmerült:

"Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról."
(Mk 4,10)

Jézus válasza elég furcsa:

"Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak."
(Mk 4,11-12)

Jézus nem akarta, hogy a kívülállók megértsék a tanítását. Ha hallják is, ne értsék. És ne térjenek meg, és ne szabaduljanak meg a bűneiktől. Ez azért nagyon fura...

Hogy megértsük a lényeget, érdemes újra megnézni, mit mondott a tanítványairól:

"Nektek megadatott az Isten országának titka"
(Mk 4,11)

De hát a tanítványok sem értették a példázatokat! Ez igaz, csakhogy nekik Jézus elmagyarázta a példázatok értelmét. Ahogyan Márk később le is írja:

"Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették. Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent."
(Mk 4,33-34)

És ez a példázatok lényege: Jézus nélkül nem érthetőek. Jézus segítsége nélkül se füle, se farka egy példázatnak. Jézus megkerülhetetlen akart lenni. Nem egy tanítást hozott, ami nélküle is hasznos, hanem egy tanítást, ami csak vele együtt használ! Jézus tanítása Jézus nélkül: semmi.

Jézus egy hétköznapi képről beszélt az embereknek. Akkoriban Izráelben nem traktorral szántott földbe vetették géppel a magot, hanem sziklás, dimbes-dombos vidéken, kézzel szórták a vetőmagot. Ami hol ilyen, hol olyan részre esett. Ezt mindenki látta már, vagy csinálta is. Mi ebben a tanítás?

"Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? A magvető az igét veti."
(Mk 4,13-14)

Jézus azt mondta, hogy ez a kép segít megérteni azt, hogy milyen hatása van a Biblia tanításának a különböző emberekre, különböző helyzetekben. A magvető tehát a Biblia tanítását mondja, eltérő eredménnyel.

"Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét."
(Mk 4,15)

Az első helyszín a letaposott út és annak környéke. Az ide hulló mag csak hever a felszínen, így a madarak könnyen összeszedegethetik. Hiába volt a vetés, nincs semmi eredménye.

Jézus szerint vannak olyanok, akik hallják ugyan a tanítást, de lepereg róluk. Nem veszik a fáradságot, hogy elgondolkodjanak rajta, hogy a végére járjanak, hogy komolyan vegyék. Az ilyen emberek esetében a Sátán szépen összetakarít, hogy nyoma se maradjon a tanítás hallgatásának. Mintha mi sem történt volna. Ilyen esetben a tanítás semmit sem használ, mintha meg sem történt volna.

Jézus folytatta a példázata magyarázatát, amely a Biblia tanításának a különböző emberekre gyakorolt hatásáról szólt:

"A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt, de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak."
(Mk 4,16-17)

A sziklás talaj becsapós. Mivel tavasszal gyorsabban felmelegszik, mint a mély talaj, ezért az ide vetett mag kezdetben látványos fejlődést produkál. Hirtelen, gyorsan nagyot nő a kikelt növény. Azonban ahogy forrósodik az időjárás, a kikelt, nagyra nőtt növények bajba kerülnek, mert nincs hová ereszteni a gyökeret, így hirtelen elszáradnak.

Vannak, akik hasonlóan reagálnak a Biblia tanítására: nagy lelkesedéssel fogadják, látványosan keresztényekké lesznek, úgy néz ki, még a régebbi hívőket is lekörözik. De becsapós ez a lelkesedés, mert mikor nehézségek, konfliktusok jönnek, akkor hirtelen elfogy a lelkesedés, és könnyen hátat fordítanak az egésznek.

De mi ilyenkor a probléma? Jézus szerint a sekély talaj és a gyökérzet hiánya. A lelkesedés felszínes ismeretekre alapul. Talán éppen azért olyan nagy a lelkesedés, mert a kevés ismeretet rózsaszínű álmokkal egészítik ki. Ezek a rózsaszínű álmok azonban nem nyújtanak támaszt, ha jönnek a különböző nehézségek. És a rózsaszínű álmokban való csalódás sokszor ahhoz vezet, hogy a bibliai tanítástól is elfordulnak.

Ezért Jézus mindig ügyelt arra, hogy az alaptalanul lelkesedőket kijózanítsa, és reális képet adjon arról, mit is jelent például az ő tanítványának lenni:

"És odalépve így szólt hozzá egy írástudó: Mester, követlek téged, bárhová mégy."
(Mt 8,19)

Íme, egy képzett és lelkes jelentkező a tanítványságra!

"Jézus ezt mondta neki: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania."
(Mt 8,20)

Jézus szétoszlatja a romantikus ábrándokat az ő követéséről. Velem jössz? Az olyan lesz, mint egy hajléktalan élete. Hiányzik az neked?

Jézus megalapozott, reális döntést akart, nem rózsaszínű álmokra építő lelkesedést.

A bibliai tanítást hallgatók harmadik csoportjáról ezt mondta Jézus:

"Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést."
(Mk 4,18-19)

Ezek az emberek érdeklődnek a bibliai tanítás iránt, van bennük fogékonyság. De mégsem lesz „termés”. Mit jelent ez a „termés” a bibliai tanítás esetében? A termés, a gyümölcs egy megváltozott élet, ami betölti azt a célt, amelyet Isten szánt neki. Az elvetett búzamag jó esetben búzakalászt eredményez, a bibliai tanítás jó esetben Isten felé forduló, Istent szerető életet eredményez. De mi akadályozhatja ezt meg?

Jézus itt a konkurenciáról beszél. A gaz is növekedni akar, és elveszi a fényt, vizet, tápanyagot például a búza elől. A bibliai tanítás is akkor hat, ha időt, energiát, figyelmet kap. Csakhogy az időnkért, figyelmünkért, energiánkért nagy harc folyik. Sok energiánkat leköti a megélhetésért folytatott küzdelem, az anyagiak hajszolása, a karrier vagy egy sport, egy hobbi. Ezek könnyen annyira dominálhatnak, hogy a bibliai tanítással való foglalkozás, az Istennel való kapcsolat háttérbe szorul, majd el is tűnik.

A mai pörgő világot látva Jézus biztos ma is ugyanezt tanítaná, hiszen ez a probléma ma is abszolút aktuális. Ezer dolog köti le a figyelmünket és az energiánkat, „fontos” dolgok, amik azonban egyszer csak „gaznak” fognak bizonyulni.

"A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz."
(Mk 4,20)

Elértünk a negyedik esethez. A jó földbe vetett mag végre termést hoz. Nem kapkodták fel a madarak, nem száradt el a melegben, nem fojtották meg a gyomok.

Ha valakiről nem pereg le Jézus tanítása, ha nem keveri össze a tanítást a saját rózsaszínű álmaival, és ha időt és energiát szán a tanítás megértésére és gyakorlására, akkor a tanítás gyümölcsterméshez vezet.

Jézus más tanításaiból kiderül, hogy ez a gyümölcs a megváltozott élet. Az Istent szerető, tisztelő, az Istenben bízó élet. A puszta talaj sosem terem gyümölcsöt. Mi sem tudjuk Istent szeretni, bízni benne. De ha mag kerül a talajba, akkor már lehet a termésben reménykedni. Isten az ő tanításán keresztül cselekszik az életünkben, és képes megváltoztatni minket. De ehhez a tanítást meg kell hallgatni, meg kell érteni, időt és energiát kell szánni rá.

Isten mindenkinél bőséges termést szeretne látni.

Jézus magyarázata után egyfajta "aha-élményük" volt a tanítványoknak. Ők most már értették a tanítás értelmét, ami a tömeg számára érthetetlen volt. A bennfentesség, a rejtett jelentés megértése jó érzés. De Jézus figyelmeztette őket:

"Ezután megkérdezte tőlük: Vajon azért veszik elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék? Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"
(Mk 4,21-23)

Jézus megint egy hétköznapi képet használ: meggyújtják a lámpát este, de nem azért, hogy eldugják. Természetesen azért gyújtják meg, hogy világítson. A tanítványok nem azért kapták az extra magyarázatot, hogy bölcsek, okosak, beavatottak legyenek, és ebben tetszelegjenek. A megértett igazságokat gyakorolniuk kellett, és másokat is megtanítani rá. Jézus sok, addig nem ismert igazságra akarta még megtanítani őket. De azért, hogy aztán ezek az igazságok elterjedjenek és ismertté legyenek.

A tanítványok későbbi életüket azzal töltötték, hogy a megértett igazságokat továbbadják, minél szélesebb körben elterjesszék.

Jézus fontosnak tartotta, hogy figyelmeztesse tanítványait: az ő tanítását és magyarázatait hallva felelősséget is kapnak.

"Ezt is mondta nekik: Vigyázzatok arra, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak."
(Mk 4,24)

Itt Jézus valószínűleg egy elterjedt közmondást idéz: ahogyan másokhoz viszonyultok, úgy viszonyulnak hozzátok is, sőt még meg is fejelik. Ha megbecsülik Jézus tanítását, és hűségesen továbbadják, Isten is meg fogja becsülni őket, és további tanításokat kapnak, újabb igazságokat érthetnek meg.

"Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van."
(Mk 4,25)

Ezt a mondást Jézus többféle összefüggésben is elmondta. Mindig a passzivitás ellen beszélt. Aki él a lehetőségekkel, az gyarapodik, aki azonban passzív, az nem stagnál, hanem azt is elveszti, amije van. Ha a megértett tanítás szerint járnak, és azt továbbadják, akkor gyarapodni fognak. De ha passzívan viszonyulnak hozzá: meghallgatják, örülnek a magyarázatoknak, és ennyi - akkor szertefoszlik az egész, mintha nem is lett volna semmi.

"Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa..."
(Mk 4,26)

Jézus sok példázata szól Isten országáról. De milyen ország ez, és miért beszélt Jézus ilyen sokat róla?

Isten országa olyan hely, ahol Isten akarata valósul meg, ahol neki engedelmeskednek, ahol ő a főnök. De hát nem ilyen az egész világ? Isten a legnagyobb, tehát ő a főnök mindenhol. A Biblia első fejezetei leírják, hogyan lázadt fel az ember Isten uralma ellen, és ennek hatására miként lett az emberre bízott Föld egy lázadó bolygó, egy lázadó világ. A Föld hadban áll Istennel. Rengeteg vallást követnek ugyan, de az élő Istent gondosan kerülik.

Jézus erre a lázadó bolygóra érkezett, és kezdettől azt hirdette, hogy jön Isten országa, vagyis Isten készül átvenni a hatalmat a Földön. Hogy ez miképpen valósul meg, mi lesz rá jellemző, milyen törvényszerűségek lesznek rá jellemzőek, ezekről beszélt Jézus a példázataiban. Milyen lesz Isten befolyási övezete ezen a Földön, és hogyan veszi át majd a teljes uralmat.

Isten országának megjelenését a Földön Jézus alapozta meg. Ezért a róla szóló leírás az evangélium nevet kapta. Ez jó hírt jelent, de az ókorban azt a híradást is jelölte, amely egy új király győzelméről tudósított, és kihirdette az új politikai rendet.

"Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje."
(Mk 4,26-29)

Jézus megint egy teljesen hétköznapi képet használ, hogy megértesse, milyen lesz Isten befolyási övezete.

Először is növekedni fog. Vagyis egyre több ember fog Isten felé fordulni és engedelmeskedni neki.

De ez egy fokozatos növekedés lesz. Ha nézünk egy növényt, változatlannak, mozdulatlannak látjuk. De hosszabb idő elteltével kiderül, hogy folyamatosan növekszik. Ezt a növekedést nem mi "csináljuk". Magától nő a növény. Isten befolyási övezete is "magától" fog növekedni, mert maga Isten dolgozik rajta.

A gabona nő és termést hoz. Amikor itt az idő, learatják. Mit jelent ez Isten országára nézve? Egyre több és több ember fordul majd Isten felé. Amikor eljön az ideje, Isten begyűjti a termést, vagyis magához veszi ezeket az embereket, hogy örökre vele éljenek.

Jézus Isten országának növekedéséről beszélt tanítványainak, akikben valószínűleg felmerült a kérdés: Hogyan fog növekedni az a mozgalom, amelyet Jézus vezet, ha sem pénzük nincs, sem hadseregük vagy politikai befolyásuk? Jézus mondott hát nekik egy másik példázatot:

"Majd így folytatta: Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk? Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön, miután pedig elvetették, megnő, és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak."
(Mk 4,30-32)

A mustármagot ismerték, tudták, milyen kicsike. De azt is tudták, hogy ha jó földbe kerül, akkor nagyon nagyra nő és szinte kiirthatatlan. Ezért kétszer is meggondolták, hogy hová vessék.

Jézus tehát a mustármag példáján keresztül figyelmeztette őket arra, hogy a látszat sokszor csal. Jelentéktelennek tünő magból is nőhet nagy növény, és jelentéktelennek tünő mozgalom is megváltoztathatja a világot. Jézus tanításának és a kereszténység elterjedésének története a következő évszázadokban igazolta Jézus tanítását.

Jézus rengeteget tanított hasonló hétköznapi képeket felhasználva, és a tanítványai rendszeres különórákat is kaptak:

"Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették. Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent."
(Mk 4,33-34)

"Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: Menjünk át a túlsó partra! Ők pedig otthagyva a sokaságot, csatlakoztak hozzá, minthogy ő már a hajóban volt; de más hajók is követték őt. Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?"
(Mk 4,35-38)

Jézus indítványára a tanítványok hajóra szálltak, és a Galileai tenger tulsó partja felé indultak. Azonban nagy viharba keveredtek, ami már a hajó süllyedésével fenyegetett. A tanítványok közül többen is helyi halászok voltak, tehát a fél életüket ezeken a vizeken töltötték. Tényleg nagyon erős lehetett a vihar, ha ennyire bepánikoltak.

A hullafáradtan alvó Jézust is felébresztették, kicsit számonkérve, hogy miért nem pánikol velük együtt.

"Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: Miért féltek ennyire? Még mindig nincs hitetek?"
(Mk 4,39-40)

Jézus nem vacakolt sokat, hanem néhány szóval véget vetett a viharnak. A tanítványokat azonban jól leszúrta. Szerinte a nagy pánik annak volt a jele, hogy nem volt hitük. Hitük Jézusban. De mire gondolt ezzel?

Az eddigi történetekből kiderült, hogy Jézus azt tartotta belé vetett hitnek, ha valaki biztos volt abban, hogy Jézus megoldja a problémáját. Legyen szó betegségről, megszállottságról, bűnről. A tanítványok azonban nem hitték, hogy Jézus meg tudja oldani az aktuális problémájukat, a vihart. Felébresztették ugyan, de inkább csak az együttérzés keresése miatt, vagy hogy merje a vizet a csónakból. Azt azonban nem hitték, hogy meg tudja oldani ezt a problémát is. Nem bíztak Jézusban. Alábecsülték őt.

Az új megtapasztalás fényében újra kellett kalibrálniuk a Jézusról alkotott elképzelésüket:

"Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?"
(Mk 4,41)

"Azután elmentek a tenger túlsó partjára, a gadaraiak földjére. Amikor kiszállt a hajóból, egyszer csak szembejött vele a sírboltok közül egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki a sírboltokban lakott, és akit már lánccal sem tudott megkötözni senki, mert már sokszor meg volt kötözve bilincsekkel és láncokkal, de szétszaggatta a láncokat, a bilincseket pedig összetörte, úgyhogy senki sem tudta megfékezni. Éjjel-nappal mindig a sírokban és a hegyek között kiáltozott, és kővel vagdosta magát."
(Mk 5,1-5)

A nem-zsidók lakta környékre látogatva Jézus és tanítványai egy különösen súlyos megszállottságban szenvedő emberrel találkoztak. Megfékezhetetlen és önpusztító volt.

"Amikor távolról meglátta Jézust, odafutott, leborult előtte, és hangosan felkiáltott: Mi közöm hozzád, Jézus, a magasságos Isten Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj engem! Jézus ugyanis ezt mondta neki: Menj ki, tisztátalan lélek, ebből az emberből! És megkérdezte tőle: Mi a neved? Az így felelt: Légió a nevem, mert sokan vagyunk."
(Mk 5,6-9)

A rendkívül heves tüneteket megmagyarázta a tény, hogy a szerencsétlen emberben nem egyetlen tisztátalan lélek volt, hanem egy egész hadsereg. Ráadásul furcsa kérésük is volt:

"És nagyon kérte őt, hogy ne űzze el őket arról a vidékről. Ott a hegyoldalban egy nagy disznónyájat legeltettek, ezért a tisztátalan lelkek azt kérték tőle: Küldj minket a disznókba, hadd menjünk beléjük!"
(Mk 5,10-12)

Nem tudni, miért, Jézus engedett a kérésüknek, és ennek eredményeképpen megdöbbentő demonstrációra került sor:

"Ő megengedte nekik, a tisztátalan lelkek pedig kijöttek, és belementek a disznókba; a nyáj, mintegy kétezer állat a meredekről a tengerbe rohant, és belefulladt a tengerbe."
(Mk 5,13)

A démonok képesek voltak egyszerre 2000 disznót "megőrjíteni". Félelmetes erővel rendelkeztek. Azonban még félelmetesebb volt látni azt, hogy Jézus erejét, hatalmát nem tudták megrengetni. Jézus az eddigi szolgálata során ehhez képest egyszerű esetekkel találkozott. De a hadseregnyi démonnal szembesülve sem rezgett nála a léc: magától értetődő magabiztossággal elrendezte őket. Nyilvánvaló lett a tanítványok és az ott élők előtt, hogy Jézussal egy hadseregnyi tisztátalan lélek sincs egy súlycsoportban.

"A legeltetők pedig elfutottak, és elvitték a hírt a városba és a környékre. Erre kijöttek az emberek, hogy lássák, mi történt. Amikor Jézus közelébe értek, és látták, hogy a megszállott, akiben a légió volt, felöltözve ül, és eszénél van, félelem fogta el őket. Akik pedig látták, elmondták nekik, hogy mi történt a megszállottal és a disznókkal."
(Mk 5,14-16)

Azonban ez az erődemonstráció mást váltott ki a helyiekből és mást a megszabadult emberből:

"Ekkor kérlelni kezdték Jézust, hogy menjen el a határukból. Amikor azután beszállt a hajóba, kérte őt az előbb még megszállott ember, hogy vele maradhasson. Ő azonban nem engedte meg neki, hanem így szólt hozzá: Menj haza a tieidhez, és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr, és hogyan könyörült meg rajtad. Az pedig elment, és hirdetni kezdte a Tízvárosban, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus, és mindenki csodálkozott."
(Mk 5,17-20)

"Amikor Jézus ismét átkelt hajón a túlsó partra, nagy sokaság sereglett köré, ő pedig a tenger partján maradt. Akkor jött egy zsinagógai elöljáró, név szerint Jairus, aki meglátva őt, lába elé borult, és esedezve kérte: A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá a kezed, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon. Jézus ekkor elindult vele. A nagy sokaság követte őt, és tolongott körülötte."
(Mk 5,21-24)

Jézus visszatért a zsidók lakta vidékre, ahol már nagy híre volt. Egy helyi vezető kérésére annak otthonába indult, de nagy tömegen kellett keresztülverekednie magát. Ebben a helyzetben érdekes dolog történt:

"Egy asszony pedig, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, és mindenét rájuk költötte ugyan, mégsem látta semmi hasznát, hanem még rosszabbul lett; amikor hallott Jézusról, eljött, és a sokaságban hátulról megérintette a ruháját, mert így gondolkodott: Ha megérintem akár csak a ruháját is, meggyógyulok."
(Mk 5,25-28)

Ez az asszony nagyon nehéz éveket tudott már maga mögött, és bár már mindent megpróbált, mégis beteg maradt. Jézusról hallva azonban újra reménykedni kezdett: a hallottak alapján biztos volt benne, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani.

Mivel betegsége miatt tisztátalannak számított, ezért lesből próbált Jézus közelébe jutni. Úgy kalkulált, hogy a ruhájának puszta érintése is gyógyulást hoz majd neki.

"Azonnal elapadt a vérzés forrása, és érezte testében, hogy meggyógyult a bajából. Jézus azonnal észrevette, hogy erő áradt ki belőle, ezért a sokaságban megfordulva így szólt: Ki érintette meg a ruhámat? Tanítványai így feleltek: Látod, hogyan tolong körülötted a sokaság, és azt kérdezed: Ki érintett meg engem? Jézus körülnézett, hogy lássa, ki tette ezt."
(Mk 5,29-32)

Az asszony terve bevált, és azonnal meggyógyult. Jézus azonban észrevette, hogy valaki „megcsapolta” gyógyító hatalmát. A tanítványok nem értették az egész kérdésfelvetést, Jézus azonban nem tágított.

"Az asszony pedig, mivel tudta, mi történt vele, félve és remegve jött elő; leborult előtte, és elmondta neki a teljes igazságot. Ő pedig ezt mondta neki: Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges!"
(Mk 5,33-34)

Az asszony végül beismerte, hogy mit tett. Jézus azonban nem leszídta, hanem megdícsérte. Újabb történet, amelyen keresztül érthetővé vált, hogy aki bizalommal, elvárással, vagyis hittel közelít Jézushoz, azon Jézus tud segíteni. Ha nem várunk Jézustól semmit, akkor nem is kapunk semmit.

"Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert?"
(Mk 5,35)

Jézus úton volt Jairus házához, hogy meggyógyítsa annak beteg lányát. Azonban lesujtó hír érkezett: a kislány meghalt. Jairus bizakodása - hogy Jézus segít rajta és megyógyítja a lányát - egy pillanat alatt szertefoszlott. Jézus ezt látva bíztatni próbálta:

"Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy!"
(Mk 5,36)

Jézus azt akarta, hogy Jairus továbbra is reménykedjen. De a helyzet megváltozásával Jézus taktikája is megváltozott:

"És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének."
(Mk 5,37)

Jézus nem akart szemtanúkat. Csak a tanítványok legbelső köréből vitt magával hármat.

"Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt."
(Mk 5,38-40)

A házban már megkezdődött az elhunyt kislány siratása, nem kis hangerővel. Jézus furcsa diagnózist mondott, a lányt még nem is látva: A lány nem halott, csak alszik. Amin mindenki nevetett, mert azért akkoriban is meg tudták állapítani a halál beálltát. Jézus azonban mindenkit elküldött, nem akart szemtanúkat, nem akart nagy felhajtást.

"Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól."
(Mk 5,41-42)

Jézus megszólította a leányt, mire az életre kelt. Ez még a tanítványait is kiakasztotta: Sok-sok gyógyítását látták már, de egy halott feltámasztása azért mégis egészen más dimenzió. Jézus erre is képes?

Jézus tudta, hogy a képességeinek új dimenziójára derült fény, és nem akarta, hogy ez már most kitudódjon:

"Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának."
(Mk 5,43)

De miért mondta Jézus a gyászolóknak, hogy a lány csak alszik? Hazudott?

Jézus egészen másképp látta a halált, mint a többiek: a kislány halálát is a közeli feltámadás fényében nézte, és így a halál olyan, mint az alvás.

Ha van feltámadás, akkor a halál nem végleges megsemmisülés, hanem csak átmeneti állapot. Mindnyájan meghalunk egyszer, és ez a tudat nagyon nyomasztó. De ha egy nap lesz feltámadás, akkor az egész mégsem olyan tragikus.

"Jézus akkor elment onnan, a hazájába ment, és követték a tanítványai. Amikor azután eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák történnek általa? Vajon nem az ácsmester ő, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon testvére? Nem itt élnek-e közöttünk húgai is? És megbotránkoztak benne."
(Mk 6,1-3)

Jézus hazatért a szülővárosába, és szombaton a zsinagógában tanított. A városbeliek, akik hallgatták megdöbbentő tanítását, és akik hallottak a sok csodáról, amit Jézus máshol tett, furcsán reagáltak: "Minket akar átverni? Ismerjük őt gyerekkora óta. Őt is és a családját is. Tudjuk, hogy se nem próféta, se nem messiás. Csak egy ács."

Évek alatt kialakult bennük egy kép Jézusról: József, az ács fia, rendes ember. Egyszerű ács, semmi több. És ezen a képen nem tudtak, és nem is akartak változtatni. Jézus számára ez nem volt teljesen meglepő:

"Jézus pedig így szólt hozzájuk: Nem vetik meg a prófétát másutt, csak a tulajdon hazájában, a rokonai között és a saját házában."
(Mk 6,4)

Jézus jellemzőnek találta azt, hogy egy Isten által választott és használt embert éppen a hozzá közel állók nem fogadják el. Egy idegenről nincsenek előzetes ismereteink, így könnyebb akár prófétának is látni. De egy közeli ismerőst, aki már benne van egy skatulyában, nehéz másik skatulyába áttenni.

Azonban annak, hogy Jézus ismerősei nem változtatták meg a Jézusról alkotott képüket, komoly következményei lettek:

"Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni azon kívül, hogy néhány beteget – kezét rájuk téve – meggyógyított. Csodálkozott is hitetlenségükön. Majd sorra járta a környező falvakat, és tanított."
(Mk 6,5-6)

Mivel nem vártak Jézustól semmit - maximum egy kis asztalos munkát -, nem is kaptak tőle semmit. Nem gyógyultak meg a betegek, nem szabadultak meg a megszállottak. Ezen a merevségen, hogy ennyire nem tudtak változtatni a Jézusról alkotott képükön, maga Jézus is csodálkozott.

"Ezek után magához hívta a tizenkettőt, és kiküldte őket kettesével. Hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek fölött, és megparancsolta nekik, hogy semmit se vigyenek az útra egyetlen boton kívül, se kenyeret, se tarisznyát, se pénzt az övükben; csak saru legyen rajtuk, de ne vigyenek magukkal második ruhát."
(Mk 6,7-9)

A legbelső tanítványi kör, a 12 apostol számára elérkezett a szakmai gyakorlat ideje. Jézus arra készítette fel eddig is őket, hogy a jövőben tanítsák az embereket, és segítsenek nekik Isten felé fordulni. Jézus úgy látta, eljött az idő, hogy ezt gyakorolják, immár őnélküle.

Hogy a küldetésüket betölthessék, Jézus hatalmat adott nekik, hogy a tisztátalan lelkeknek parancsoljanak, és a betegeket meg tudják gyógyítani. Ezt biztos nagyon menőnek érezték a tanítványok. Isten hatalmával ördögöket űzhetnek és betegeket gyógyíthatnak! Király!

De a szakmai gyakorlaton mást is gyakorolniuk kellett: nem vihettek magukkal sem élelmet, sem plusz ruhát, sem pénzt. Ez már kevésbé volt menő, sőt elég rosszul hangzott. De miért kellett ilyen csöves módra elindulniuk? Meg kellett tanulniuk Istenre hagyatkozni, tőle függni. Ha az Istentől kapott hatalomhoz nem párosul Istentől való függés, nagyon veszélyes kombó jön létre. Ezért volt fontos ezt a kiszolgáltatottságot is gyakoroltatni a tanítványokkal.

"Ezt is mondta nekik: Ha valahol bementek egy házba, maradjatok ott addig, amíg tovább nem mentek onnan."
(Mk 6,10)

A szakmai gyakorlatra induló 12 tanítványnak Jézus eligazítást tartott. Miért kellett ugyanabban a házban maradniuk egy adott településen? Jézus nem túristáskodni küldte őket. Ha szállást kaptak, élniük kellett vele (pénzük nem volt). De ha idővel kényelmesebb házba is meghívást kaptak, nem költözhettek át. Nem kereshették a maguk kényelmét, nem túristaúton voltak, a feladatra kellett összpontosítaniuk.

"Ha egy helyen nem fogadnak be titeket, és nem hallgatnak rátok, akkor kimenve onnan, még a port is verjétek le lábatokról, bizonyságul ellenük."
(Mk 6,11)

Jézus felkészítette őket a visszautasításra is. Ha valahol elutasítják őket, ne vegyék személyes kudarcnak vagy személyes visszautasításnak. Ilyenkor nem őket, hanem az őket kiküldő Jézust - és végső soron Istent - utasítják vissza. Ezzel pedig saját magukat keverik bajba.

A tanítványoknak nem szabadott az elfogadásért küzdeniük, esetleg a tanításukon tompítani. Nem az volt a siker, ha mindenki hallgatott rájuk, hanem ha hűségesen tanították a Jézus által rájuk bízott tanításokat.

"A tanítványok pedig elindultak, és hirdették az embereknek, hogy térjenek meg; sok ördögöt kiűztek, sok beteget megkentek olajjal, és meggyógyították őket."
(Mk 6,12-13)

A szakmai gyakorlat jól sikerült!

"Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem."
(Mk 6,14-16)

A szakmai gyakorlatra kiküldött tanítványok jól végezték a dolgukat: nem róluk kezdtek beszélni az emberek, hanem Jézusról. Általánossá vált a találgatás arról, hogy kicsoda is ez a galileai tanító.

Ez egy örökzöld kérdés. Eltelt 2000 év, és ma is sokféle válasz születik erre a kérdésre: kicsoda Jézus? A lecsendesített tengert látva a tanítványok is azt kérdezték: "Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?"

Akkor is többféle válasz született az emberek között, némelyik elég hajmeresztően hangzott.

Voltak, akik a régi, híres prófétákhoz sorolták Jézust. Ezek a próféták is tettek csodákat, de több száz éve nem voltak jelen Izráelben.

Közülük is kimagaslott Illés, aki majd 800 évvel korábban sok nagy csodát tett. Őt Isten élve magához vette, és a zsidók várták, hogy újra megjelenjen. Voltak, akik Illés reinkarnációját látták Jézusban.

A legfurcsább talán az az ötlet volt, hogy a halott Bemerítő János támadt fel Jézusban. János nagyon nagy hatást gyakorolt a korabeli zsidó népre, bár egyetlen csodát sem tett. A halálát követően visszasírták, és hajlottak rá, hogy Jézus tulajdonképpen János feltámadt és csodatevő erőkkel felturbózott, javított változata.

Elég meredek ötlet, de például Heródes, a zsidók egyik vezetője erre az álláspontra helyezkedett. Hogy miért? Erről szólnak a következő versek.

"Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem."
(Mk 6,16)

Ebből a versből kiderül, hogy a rendkívül népszerű Bemerítő Jánost Heródes kivégeztette. De abból, hogy Jézusban a feltámadt Jánost látta, kisejlik, hogy nem egy hidegvérű gyilkosságról volt szó. A következőkből kiderül, hogy mi is történt pontosan:

"Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt. Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét!"
(Mk 6,17-18)

Heródes elvette a testvére feleségét, bár a zsidó törvény ezt tiltotta. János ezt szóvá tette, aminek Heródiás nagyon nem örült. Rávette a férjét, hogy tartóztassa le Jánost.

"Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette, mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta."
(Mk 6,19-20)

Heródiás csak akkor lett volna nyugodt, ha János végleg elhallgat. Valószínűleg látta, hogy Heródest nem hagyta hidegen János tanítása. A történetből kiderül, hogy Heródes őrlődött a felesége és János között. A lelkiismerete János felé terelte, a vágyai a felesége felé. Próbált lavírozni, de hosszabb távon nem járhatott sikerrel:

"De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked. Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is. A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét. A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét."
(Mk 6,21-25)

Előbb-utóbb eljött a pillanat, amikor Heródesnek döntenie kellett: kiáll János (és ezzel Isten) mellett, és szembeszáll a feleségével, vagy épp az ellenkezőjét teszi.

"Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának. Amikor ezt meghallották a tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestét, és egy sírboltba helyezték."
(Mk 6,26-29)

Heródes döntött, és ez János életébe került. Heródes előtt ott volt a lehetőség, hogy megtérjen, változtasson az életén, de elszalasztotta ezt a lehetőséget. Hosszú távon nem lehet kétfelé sántikálni.

"Az apostolok visszatértek Jézushoz, és elbeszélték neki mindazt, amit tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: Jöjjetek velem, csak ti magatok egy lakatlan helyre, és pihenjetek meg egy kissé! Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük. Elhajóztak tehát egy lakatlan helyre magukban."
(Mk 6,30-32)

A szakmai gyakorlatról visszatérő tanítványok lelkesek voltak, tele élményekkel, amiket rögtön Jézusra is zúdítottak. Jézust is elkaphatta volna a hév, de ő józanul látta, mire volt szükségük: pihenésre. Éppen ezért elindultak egy elhagyott, sivatagos területre "lazítani".

"De sokan meglátták és felismerték őt, amikor elindultak, ezért minden városból összefutottak oda, és megelőzték őket. Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani."
(Mk 6,33-34)

Az emberek azonban nem hagyták magukat lerázni. Bár nyilvánvaló volt, hogy Jézus azt akarta, hogy hagyják egy kicsit békén, mégis elébe vágtak, így a lakatlan hely a legkevésbé sem volt elhagyatott.

Jézus kiakadhatott volna, vagy akár tovább is hajózhatott volna, hiszen pihenni akart a tanítványaival. Tipikusan olyan helyzet volt, amikor az ember nagyon felhúzhatja magát. De azt olvassuk, hogy Jézus megszánta a tömeget. Látta, milyen nagy szükségük van a tanításra, a segítségre. És túlságosan szerette az embereket ahhoz, hogy csak úgy faképnél hagyja őket.

"De amikor az idő már későre járt, odamentek hozzá a tanítványai, és ezt mondták neki: Lakatlan hely ez, és az idő már későre jár. Bocsásd el őket, hogy a környező tanyákra és falvakba menve ennivalót vegyenek maguknak."
(Mk 6,35-36)

Első olvasásra úgy tűnik, hogy a tanítványok egy józan indítvánnyal álltak elő. Aggódtak a sokaságért, ezért egy észszerű megoldást javasoltak Jézusnak.

De álljon meg a menet! Nem a nyúl vitte itt a puskát? Ebben valami nagyon nem stimmelt. A tanítványok utasítják a mestert: "Bocsásd el őket"? És szólnak neki, hogy felelőtlenség tovább tanítani őket? Szerintük Jézust elkapta a hév, és elvesztette a józanságát?

A felelősségteljes gondoskodás álarca mögött egészen más rejtőzhetett. És ha valaki helyre akarja tenni Jézust (vagy Istent), akkor ott valami mindig sántít. A tanítványok lazítani jöttek ide Jézussal. Beszámolót tartani, bezsebelni Jézus dicséretét, pihenni.Ehelyett Jézus megint másokkal, idegenekkel foglalkozott. A tanítványok bosszúsak voltak, nehezteltek Jézusra, a tömegre, de ezt a neheztelést egy álszent, gondoskodó javaslatba csomagolták.

A lazítani vágyó, bosszús tanítványok a tömeg éhségére alapozva próbálták rávenni Jézust, hogy küldje el a tömeget, de a javaslat visszafelé sült el:

"Ő azonban így válaszolt nekik: Ti adjatok nekik enni!"
(Mk 6,37a)

Na, csak ez kellett a tanítványoknak:

"De ők ezt mondták neki: Talán mi menjünk el, és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adhassunk nekik?"
(Mk 6,37b)

Ők, a holtfáradt ördögűző gyógyítók menjenek el élelemért? Ráadásul egy vagyonba kerülne, nekik meg pénzük sincs!

"Jézus megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg! Amikor megnézték, ezt mondták: Öt kenyerünk van meg két halunk. Ekkor megparancsolta nekik, hogy ültessenek le mindenkit csoportokban a zöld fűre. Le is ültek százas és ötvenes csoportokban. Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak. Miután mind ettek, és jóllaktak, összeszedték a kenyérdarabokat tizenkét tele kosárral; és azt is, ami a halakból maradt. Akik pedig ettek a kenyerekből, ötezren voltak, csak férfiak."
(Mk 6,38-42)

Érdekes megoldás. A tanítványoknak a saját élelmüket kellett a sokaságnak adniuk - ebben bőven volt pedagógiai célzat -, de a végén mégis sokkal több élelmük volt.

De a tömeg számára is rendkívüli volt ez a megtapasztalás. A pusztában voltak, nagyon sokan, élelem nélkül, de Jézus mégis megvacsoráztatta őket, ráadásul degeszre ehették magukat. A zsidók egyszer éltek át hasonlót, még az Egyiptomból való kivonulás idején. Nagy tömeg volt a pusztában, éhesek voltak, nem volt élelmük, de Isten különleges módon mannát és fürjet adott nekik. Degeszre ehették magukat, és még maradt is. A tömegben biztos voltak olyanok, akiknek leesett a tantusz: Ki az, aki a pusztában csodát tesz, és nagy tömeget jóllakat?!

A kenyér és a hal megszaporítása nagyon megdöbbentő csoda volt. Jézus ismét látni engedte azt, hogy ő sokkal több egy prófétánál. De a hisztériát megelőzendő jobbnak látta, ha feloszlatja az összejövetelt:

"Jézus azonnal sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előre a túlsó partra, Bétsaida felé, amíg ő elbocsátja a sokaságot. Miután pedig elbocsátotta őket, felment a hegyre imádkozni."
(Mk 6,45-46)

A tanítványokat hajóba parancsolta, a tömeget hazaküldte, ő pedig hosszú órákat töltött azzal, hogy Istennel beszéljen a hogyan továbbról.

"Amikor beesteledett, a hajó a tenger közepén volt, ő pedig a parton egyedül. Amikor látta, hogy mennyire küszködnek az evezéssel, mert szembefújt a szél, hajnaltájban elindult feléjük a tengeren járva, és el akart menni mellettük."
(Mk 6,47-48)

A tanítványok az erős szembeszél miatt nem jutottak messzire. Jézus - látva a küszködésüket - úgy döntött, hogy odamegy hozzájuk a vízen, és csatlakozik hozzájuk. A ki néhány kenyérrel és hallal jól tudott lakatni több ezer embert, annak nem ügy egy ilyen séta. Azt gondolhatnánk, hogy egy ekkora csoda után a tanítványokat sem lepte meg semmi. Vagy mégis?

"Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Beszállt hozzájuk a hajóba, és elült a szél, ők pedig szerfölött csodálkoztak magukban. Mert a kenyerekből még nem okultak, és a szívük kemény maradt."
(Mk 6,49-52)

A tanítványokra a frászt hozta Jézus. Nagyon megijedtek, úgyhogy Jézusnak kellett megnyugtatnia őket. Hiába látták Jézus csodáit, mégsem tudták megérteni, hogy kicsoda ő. Márk szerint a szívük még kemény volt. Nem buták voltak, hanem makacsok. A kemény szív büszkeségre, makacsságra utal.

Hitték, hogy Jézus a megígért Messiás. De ragaszkodtak ahhoz a képhez, ami a Messiásról bennük élt. Nem voltak hajlandók elfogadni azt, hogy Jézus sokkal több, mint amit ők vártak.

"Mert a kenyerekből még nem okultak, és a szívük kemény maradt."
(Mk 6,52)

"A túlsó partra átkelve megérkeztek Genezáretbe, és kikötöttek. Amikor kiszálltak a hajóból, az emberek azonnal felismerték őt, és körbefutották a hírrel az egész környéket; kezdték a betegeket oda hordani, ahol hallomásuk szerint éppen volt."
(Mk 6,53-55)

Jézus pusztaságbeli csodájának híre gyorsan terjedt, és a népszerűsége tovább növekedett. Az emberek tömegesen vitték hozzá a betegeket.

"Ahova csak bement, falvakba, városokba vagy tanyákra, letették a tereken a betegeket, és kérték őt, hogy azok legalább a ruhája szegélyét érinthessék; és akik csak megérintették, meggyógyultak."
(Mk 6,56)

Az emberek egyre nagyobbnak látták Jézust. Eddig azt kérték, hogy gyógyítsa meg a betegeket. Mostanra azonban olyan erőt tulajdonítottak Jézusnak, hogy már azt is elégnek látták, ha a betegek a ruhája szegélyét megérinthetik. Úgy gondolták, hogy ez is elég lesz a gyógyuláshoz. És igazuk is lett, így is mindenki meggyógyult. A növekvő elvárások a növekvő hitet mutatták. Minél jobban megismerjük Jézust, annál többet várunk tőle, annál jobban bízunk benne. És Jézus nem okoz csalódást.

"Köré gyűltek a farizeusok és néhányan az írástudók közül, akik Jeruzsálemből jöttek, mert észrevették, hogy némelyik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan kézzel eszik."
(Mk 7,1-2)

A fővárosból jött teológusok és szuper-hívők árgus szemekkel figyelték Jézust és tanítványait. No nem azért, hogy tanuljanak tőle, hanem hogy beleköthessenek. A mosdatlan kézzel való evés nem higiéniai probléma volt, ahogy Márk meg is magyarázza:

"A farizeusok és általában a zsidók ugyanis addig nem esznek, míg meg nem mosták a kezüket egy maréknyi vízzel, mert ragaszkodnak a vének hagyományához, és amikor hazamennek a piacról, addig nem esznek, míg meg nem mosakodtak. Sok egyéb más is van, amit hagyományként átvettek és őriznek, amilyen például a poharak, korsók, rézedények és fekhelyek megmosása."
(Mk 7,3-4)

Itt tehát rituális kézmosásról volt szó. A Bibliában nem olvasunk ilyesmiről. Ez azok közé az előírások, szabályok közé tartozott, amit a zsidók találtak ki az évszázadok során, és amit a "vének hagyományaiként" emlegettek. Ez rengeteg szabályt tartalmazott.

"Megkérdezték tehát tőle a farizeusok és az írástudók: Miért nem élnek a te tanítványaid a vének hagyománya szerint, és miért esznek tisztátalan kézzel?"
(Mk 7,5)

Számon kérték tehát Jézuson, hogy miért nem tartja be és tartatja be ezeket a szabályokat.

"Ő pedig ezt válaszolta nekik: Ti képmutatók, igazán illik rátok Ézsaiás próféta szava, amint meg van írva: „Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha emberi tanításokat és parancsolatokat tanítanak."
(Mk 7,6-7)

Jézus nem kezdett mentegetőzni, sőt, éppen ellenkezőleg! Beolvas a fővárosi csapatnak, egy régi prófétától idézve. Szerinte nem az a baj, hogy ő nem tartja be ezeket a szabályokat, hanem az, hogy a farizeusok ilyen szabályokat tartatnak be. De mi ezzel a gond?

"Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok."
(Mk 7,8)

Az Isten parancsai és az emberi vallásos szabályok nem férnek meg egymással. Vagy Istennek engedelmeskedik valaki, vagy emberek által kiagyalt vallásos szabályoknak. A kettő együtt nem megy.

Ezért mondta Jézus:

"Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát."
(Mk 7,9)

Nagyon hívő cselekedetnek látszik, ha mindenféle szabályt fabrikálunk. De Jézus rámutatott, hogy emögött az áll, hogy nem akarjuk Isten parancsait követni. Isten parancsai mellé nem kellenek emberi szabályok.

Példát is mondott rá:

"Mert Mózes ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” Ti pedig így beszéltek: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni, akkor már nem engeditek, hogy bármit is tegyen apjáért vagy anyjáért; és így érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti továbbadott hagyományotokkal. De sok más ehhez hasonlót is tesztek."
(Mk 7,10-13)

Isten azt parancsolta, hogy a gyermekek anyagilag támogassák az idős szülőket. De a farizeusok mégis azt tanították, hogyha valaki a pénzét templomi adományként leköti, akkor már nem gond, ha nem támogatja a szüleit (hiszen nincs miből). Az emberi szabály felülírta az isteni parancsot.

Miután Jézus összecsapott a szuper-hívő farizeusokkal a kézmosás kapcsán, némileg talányos tanítással fordult a tömeghez:

"Ismét odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg! Nincs semmi, ami kívülről az emberbe jutva tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná. Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"
(Mk 7,14-16)

De nem sokan értették, hogy miről beszél. Még a tanítványai sem:

"Amikor azután a sokaságot elhagyva bement a házba, megkérdezték tanítványai a példázatról."
(Mk 7,17)

De Jézus kész volt elmagyarázni:

"Ő pedig ezt mondta nekik: Ti is ennyire értetlenek vagytok? Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná, mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül? Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt,"
(Mk 7,18-19)

Isten szent, és tisztaságot vár az emberektől is. A farizeusok erre hivatkozva görcsöltek azon, hogy semmilyen étel ne tegye tisztátalanná őket. Ezért találták ki a sok mosakodási szabályt. De Jézus szerint ez hülyeség, mert nem ételektől válunk Isten szemében tisztátalanná. Egészen más okoz gondot:

"és hozzátette: Ami az emberből kijön, az teszi őt tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, rágalmazás, gőg, esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek, és teszik tisztátalanná az embert."
(Mk 7,20-23)

A gond a szívünkkel van. Nem kívülről jön a rossz, hanem belülről. A bűneset óta sajnos igen ronda indulatok támadnak bennünk. Kapzsiság, agresszió, hazugság, paráznaság - ezek bennünk laknak. A farizeusok efölött simán átsiklottak, és mondvacsinált problémára gyártottak bonyolult szabályokat.

De Jézus azért jött, hogy a valódi szív-bajunkkal foglalkozzon, és erre hozzon megoldást.

"Onnan elindulva elment Tírusz vidékére. Bement egy házba, és nem akarta, hogy bárki is tudjon róla."
(Mk 7,24a)

Jézus egy kis nyugtot keresett magának és tanítványainak, ezért külföldre utazott. Tírusz vidékén már nem zsidók laktak. itt bízhatott abban, hogy nem támad hisztéria körülötte.

"De nem maradhatott titokban, mert azonnal tudomást szerzett róla egy asszony, akinek a leányában tisztátalan lélek volt, eljött hozzá, és a lába elé borult. Ez az asszony görög volt, sziroföníciai származású, és azt kérte, hogy űzze ki az ördögöt a leányából."
(Mk 7,24b-26)

Egy helybeli asszony fordult Jézushoz segítségért. Nemcsak származásilag volt nem-zsidó, hanem teljesen más vallást is követett. Mégis Jézus segítségét kérte.

"Jézus ezt mondta az asszonynak: Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak."
(Mk 7,27)

Jézus elég nyersen hozta a tudtára, hogy ő a rendelkezésére álló rövid időben a saját népére, a zsidókra koncentrál. Hozzájuk jött, velük akarta megismertetni magát.

De az asszony nem hagyta magát:

"Az pedig így válaszolt neki: Uram, a kutyák is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsáiból."
(Mk 7,28)

Cselesen tovább vitte Jézus hasonlatát. Oké, legyen ő egy kutya, de a kutyáknak is jut morzsa.

Vajon Jézus kiakadt az erőszakosságán?

"Jézus ezt mondta neki: Ezért a szavadért, mondom, menj el, leányodból kiment az ördög. Amikor hazaért az asszony, látta, hogy gyermeke az ágyon fekszik, és az ördög már kiment belőle."
(Mk 7,29-30)

Jézusnak bejött, amit az asszony mondott. Mert az asszony hitt abban, hogy egy morzsa Jézus erejéből is bőven elég a lánya gyógyulásához. Nagyon nagy hatalmat tulajdonított Jézusnak, és ez tetszett Jézusnak. És minden hókusz-pókusz nélkül meg is gyógyult a lány.

"Jézus ismét elhagyta Tírusz határát, és Szidónon át a Galileai-tengerhez ment a Tízváros vidékén keresztül."
(Mk 7,31)

Jézus visszatért a zsidók lakta országrészbe.

"Ekkor egy süketnémát vittek hozzá, és kérték, hogy tegye rá a kezét."
(Mk 7,32)

Egy komoly beteget vittek hozzá, aki nem hallott, és beszélni sem tudott.

"Jézus félrevonta őt a sokaságtól, ujját a süket fülébe dugta, majd ujjára köpve megérintette a nyelvét; azután az égre tekintve fohászkodott, és így szólt hozzá: Effata, azaz: Nyílj meg!"
(Mk 7,33-34)

Fura jelenet. Fülbe dugott ujj, aztán nyálas ujj a nyelvre... Mi ez a teátrális viselkedés? Jézus azért vonhatta félre ezt a beteget, mert kommunikálni akart vele. De egy süketnémával ez nem egyszerű. Így érthető, miért adott elő Jézus egy rögtönzött pantomim előadást. Ujj a fülbe, aztán köpés az ujjra, aztán ujj a nyelvre. Ezután pedig az égre tekintve imádkozás.

Mit akart megértetni vele Jézus? Valószínűleg azt, hogy Jézus az, aki megnyitja a fülét és használhatóvá teszi a nyelvét. Jézus az, aki segít. De az égre tekintő fohászkodás jelezte, hogy Isten az, aki Jézuson keresztül cselekszik. Jézus meg akarta értetni vele a hit alapját: Isten segít rajtunk, de csak Jézuson keresztül teszi ezt.

"És megnyílt a füle, nyelvének bilincse is azonnal megoldódott, úgyhogy rendesen tudott beszélni. Jézus megparancsolta nekik, hogy ezt senkinek se mondják el; de minél inkább tiltotta, annál inkább híresztelték, és szerfölött álmélkodtak, és ezt mondták: Milyen jó mindaz, amit tesz! Képes azt is megtenni, hogy a süketek halljanak, és a némák beszéljenek!"
(Mk 7,35-37)

A beteg meggyógyult, és Jézus diszkréciót kért a szemtanuktól. Miért? Igyekezett megtartani az egyensúlyt: bebizonyítani, hogy ő az Istentől küldött Messiás, ugyanakkor nem kirobbantani egy fegyveres felkelést a rómaiak ellen. Merthogy a zsidók biztosra vették, hogy ha eljön a Messiás, akkor végre sikerrel nekieshetnek a gyűlölt rómaiaknak.

"Azokban a napokban, amikor ismét nagy sokaság vette körül, és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött."
(Mk 8,1-3)

Jézus megint a pusztában tanított egy nagy tömeget, több napon keresztül. Felvetette az élelmezés problémáját a tanítványoknak. Azoknak a tanítványoknak, akik nemrég több mint ötezer embernek osztották szét azt az élelmet, amit Jézus öt kenyérből és két halból "készített". Biztos emlékeztették hát Jézust arra, hogy ő most is meg tudja oldani a problémát:

"Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?"
(Mk 8,4)

Tessék? A tanítványok arra emlékeztették Jézust, hogy ez megoldhatatlan probléma?! Nehéz elhinni, hogy ezeknek a férfiaknak teljesen törlődött a memóriájából a nemrég átélt csoda. Lehetséges ez?

A Bibliát olvasva sajnos azt látjuk, hogy ha Istenről, az ő nagyságáról, erejéről, szeretetéről van szó, akkor mi, emberek, mind klinikai esetek vagyunk. Ádám bukása óta bűnösök vagyunk. És ez nemcsak azt jelenti, hogy csinálunk rossz dolgokat, hanem hogy vakok és süketek vagyunk Isten dolgaira. Komplett idióták.

És a tanítványok sem voltak kivételek. Jézus kezdte hát előlről:

"Megkérdezte tőlük: Hány kenyeretek van? Ők ezt válaszolták: Hét. Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket, és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére."
(Mk 8,5-10)

Jézus megismételte a csodát. Újra megmutatta, hogy hogy jól tudja lakatni a tömeget a pusztában, ahogyan Isten jóllakatta a zsidók tömegeit a pusztában az Egyiptomból való kivonulás után.

"Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele,"
(Mk 8,11a)

A szuper-vallásos farizeusok megint rászálltak Jézusra, igyekeztek valahogy lejáratni. Most új irányból támadtak:

"mennyei jelt követelve tőle, hogy kísértsék őt."
(Mk 8,11b)

Bizonyító erejű csodát (jelet) követeltek tőle arra, hogy Isten küldte őt. Isten tényleg csodákkal is igazolta azokat, akik valami fontos dolgot csináltak az ő megbízásából. De hát Jézus meggyógyított minden betegséget, kiűzött minden démont, mi kellett még nekik?

"Tanítványai így feleltek: Hogyan tudná bárki is ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?"
(Mk 8,4)

A farizeusok „mennyei” jelet követeltek, tehát valami még látványosabbat, még különlegesebbet. A céljuk világos volt: „hogy kísértsék őt”, vagyis hogy Jézusból egy vásári mutatványost csináljanak, aki egyre nagyobb trükkökkel ámítja el a közönséget.

De Jézus ebbe a zsákutcába nem ment bele:

"Jézus pedig lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony mondom nektek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek. Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és elment a túlsó partra."
(Mk 8,12-13)

Jézus Isten szeretetével „használta” Isten erejét, vagyis természetfeletti erővel gyógyított, megszabadított, jóllakatott. De nem „produkálta magát”.

"Ezzel otthagyta őket, ismét hajóba szállt, és elment a túlsó partra. De elfelejtettek kenyeret vinni, és csak egyetlen kenyér volt náluk a hajóban."
(Mk 8,13-14)

Jézus és a tanítványai faképnél hagyták a kötekedő vallási tanítókat, és a gyors indulás közben élelemről sem gondoskodtak maguknak.

"Jézus figyelmeztette őket: Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától!"
(Mk 8,15)

Jézus gondolatai még mindig a vallásos tanítók álszentsége körül jártak. Riasztó volt a gondolat, hogy az ő tanítványai is ilyen álszent vallásoskodókká válhatnak a jövőben. Ezért figyelmeztette őket a veszélyre. A kovász gombák és baktériumok egyvelege, amely a tésztához keveredve teljesen átalakítja azt. Azt a veszélyt látta Jézus, hogy a vallásos gondolkodás az ő tanítványaira is végzetes befolyással lehet.

A tanítványok azonban nem nagyon vették a lapot:

"Ők pedig tanakodni kezdtek egymás között, hogy nincs kenyerük."
(Mk 8,16)

A tanítványok azon kezdtek görcsölni, hogy mi lesz vacsorára. Honnan lesz kenyerük?

"Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: Miért tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem veszitek észre és nem értitek? Még mindig keményszívűek vagytok? Van szemetek, mégsem láttok? Van fületek, mégsem hallotok? És nem emlékeztek, amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Így feleltek: Tizenkettőt. És amikor a hét kenyeret megtörtem a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal? Ezt mondták: Hetet."
(Mk 8,17-20)

Azt mondtuk, hogy Ádám bukása óta vakok és süketek vagyunk Isten dolgaira, ellenállók vele szemben. Ezt nevezte Jézus keményszívűségnek. És ezzel szembesítette tanítványait, ezzel a süketséggel, ezzel a vaksággal, a kóros emlékezetkieséssel.

Elég frusztráló lehetett Jézus számára ez az értetlenség:

"Ő pedig megkérdezte tőlük: Még mindig nem értitek?"
(Mk 8,21)

"Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg. Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: Látsz-e valamit? Az felnézett, és így szólt: Látom az embereket, amint jönnek-mennek, de mintha fákat látnék. Azután Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent. Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: Még a faluba se menj be!"
(Mk 8,22-26)

Ez egy nagyon furcsa gyógyítás volt. Jézus belevágott a gyógyításba (a szemre köpött nyál egyfajta gyógyító tevékenységnek számított), de az eredmény csak részleges volt. A beteg látni kezdett, de csak nagyon homályosan. Aztán Jézus tovább dolgozott, és ennek eredményeképpen teljesen kitisztult a vak látása. De miért ez a fokozatosság?

Ez a gyógyítás egy fontos szemléltetése is volt annak a munkának, amit Jézus a tanítványaiban végzett. Éppen ezt megelőzően akadt ki Jézus azon, hogy a tanítványai mennyire vakok Isten dolgaira. Jézus azon dolgozott, hogy kigyógyuljanak ebből a vakságból, de ez a gyógyulás csak nagyon lassan, kis lépésekben valósult meg.

Az ezt követő két történet erről a folyamatról szól: a tanítványok gyógyuló vakságáról, ugyanakkor homályos látásáról.

"Jézus pedig elindult tanítványaival együtt a Cézárea Filippi mellett levő falvakba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: Kinek mondanak engem az emberek?"
(Mk 8,27)

Tanítványaival beszélgetve Jézus megint a sorsdöntő kérdést feszegette: kinek tartják őt az emberek.

"Ők így feleltek: Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül."
(Mk 8,28)

A tanítványok felsorolták a különféle közkedvelt teóriákat. Voltak, akik Bemerítő János reinkarnációját látták benne. Mások szerint Illés próféta jelent meg ismét a földön az ő személyében. Megint mások szerint Isten prófétája Jézus, mint amilyen Ézsaiás, Jeremiás vagy Ezékiel volt évszázadokkal korábban.

Ezután Jézus rákanyarodott az igazán fontos kérdésre:

"Jézus tovább kérdezte őket: Ti kinek mondotok engem? Péter így válaszolt neki: Te vagy a Krisztus."
(Mk 8,29)

Péter a tanítványok szószólójaként azt mondta, hogy szerintük Jézus a Krisztus, vagyis a Dávidnak megígért Messiás. Az az utód, aki Dávidhoz hasonlóan király lesz, de nem csak a zsidók felett, hanem az egész világ felett fog uralkodni. És nem néhány évig, hanem örökké.

Meredek állítás volt ez a tanítványok részéről, de ők az eddig átéltek alapján erre a következtetésre jutottak. Elkezdtek látni!

"Jézus pedig megparancsolta nekik, hogy senkinek se beszéljenek őróla."
(Mk 8,30)

Jézus nem javította ki Pétert, csupán azt parancsolta nekik, hogy az inkognitóját még ne fedjék fel.

A tanítványok fontos mérföldkőhöz értek: megértették, hogy Jézus a megígért Messiás. Ezzel új szakaszba lépett a kiképzésük:

"És tanítani kezdte őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia."
(Mk 8,31)

Miután a tanítványok megértették, hogy Jézus a Messiás, most már csak azt kellett megtanulniuk, mit is csinál majd a Messiás. Jézus 3 fontos lépésre tanította őket:

• szenvedés
• kivégzés
• feltámadás

Az Ember Fia kifejezés a próféciákban a Messiásra vonatkozik. A Messiásnak emberi pályafutása során ezt az utat kellett bejárnia: szenvedés, kivégzés, feltámadás.

Jézus azt mondta, hogy ennek így kell lennie, tehát nem tragikus balszerencséről, kisiklott próbálkozásról volt szó, hanem egy előre meghatározott tervről. Szenvedés-kivégzés-feltámadás.

Az külön elgondolkodtató, hogy a Messiás szenvedését közvetlenül Isten választott népének vallási vezetői okozták.

"Jézus nyíltan beszélt erről."
(Mk 8,32a)

Fontos, hogy Jézus erről a programról nem homályos példázatokban beszélt, amit a tanítványok nehezen érthettek meg. Jézus világosan, nyíltan, egyenesen beszélt minderről.

Jézus elkezdte ismertetni a Messiás programját, és erre a tanítványok teljesen kiakadtak:

"Péter ekkor félrevonva őt feddeni kezdte;"
(Mk 8,32b)

Péter megpróbálta észhez téríteni Jézust! Mert ezt nem gondolhatta komolyan: szenvedés, kivégzés, feltámadás!

A zsidókban az évszázadok során kialakult egy kép a Messiásról a próféciák alapján: erős király, aki legyőzi minden ellenségét, és utána örökké uralkodik.

Péterék arra számítottak, hogy Jézus megszerzi a zsidók között a politikai hatalmat, elzavarja a rómaiakat, és erős, független zsidó államot hoz létre. Dávid különleges utódjától ez a minimum.

Milyen Messiás az, akit megkínoznak a politikai és vallási ellenfelei, és végül meg is ölik? Aki ilyen lúzer, az nem lehet a megígért Messiás! Szóval jobb, ha Jézus minél gyorsabban elfelejti ezt az agyrémet, és optimistább programot vázol fel nekik.

Péter félrevonta Jézust, hogy ne a többiek előtt tegye helyre, de Jézus azt akarta, hogy mindnyájan hallják a válaszát:

"ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megfeddte Pétert, és ezt mondta: Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."
(Mk 8,33)

Ennél keményebben nem válaszolhatott volna Jézus. Ördöginek nevezte Péter gondolatait!

A szívmelengető próféciák alapján összerakott Messiás-kép egy emberi tákolmány volt. A zsidók átsiklottak azon próféciák felett, amelyek a Messiás szenvedéseiről és kivégzéséről szóltak, mert nem illettek bele a saját ábrándképeikbe.

Jézus biztos maga is sokat küzdött azzal, hogy szembe merjen nézni azzal a riasztó feladattal, ami Messiásként várt rá. De tudta, hogy rajtunk, embereken, csak egyféleképpen lehet segíteni.